Környezeti ásványtan

Rugalmasság

Minden olyan testet rugalmasnak nevezünk, amely az alakját megváltoztató külső erő megszünése után visszanyeri eredeti geometriai alakját.

Hasadás, törés

Az elválásnak azt a formáját, amikor hirtelen mechanikai hatásra a részekre szakadás (törés) sík lapok mentén történik, hasadásnak nevezzük.
Az azonos tömegpontokból felépített kristályoknál a kohézióminimumra merőlegesen következik be (a tömegpontokkal sűrűn terhelt síkok mentén.)

Az egyes ásványokra jellemző a hasadás minősége. Vannak:

• kitűnően v. tökéletesen hasadó ásványok (pl. csillámok, gipsz, kalcit, galenit, fluorit),
• jól (pl. földpátok),
• valamint rosszul v. tökéletlenül hasadó ásványok (pl. gránát, berill, cirkon, turmalin).

A nem hasadó ásványokból minden esetben, a hasadó ásványok törése esetén, ha az nem a hasadási irányban történik, törésfelületet kapunk. Ezt a mechanikus hatás következtében történő részekre válást törésnek nevezzük. A törést a keletkező felületek és törési felszínek alapján csoportosíthatjuk:

• egyenes (pl. jáspis)
• kagylós (pl. malachit. opál)
• földes (pl. bauxitásványok, limonit)
• szilánkos (pl. tűzkő, nefrit)
• horgas (pl. fémek)
• egyenetlen (pl. kvarc, berill, kalkopirit).

Keménység

Mechanikai behatásokkal (karcolás, fúrás, csiszolás) szemben mutatott ellenállás.
A keménység legszorosabb összefüggésben a kémiai kötéstípussal (erősségével emelkedik) és a kristályszerkezettel van (a tömegpontok egymástól való távolságával fordítottan arányos).
Az egyes osztályokon belül általánosságban a következők mondhatók el:
- az elemeknek kicsi vagy közepes a keménysége (a fémrácsú elemeknek a transzlációs síkok miatt;
- a szulfidok kis- és közepes keménységűek (a kén viszonylag nagy ionrádiusza miatt);
- az oxidok általában kemények;
- a szilikátok 5-7 keménységűek, közöttük a sziget- és csoportszilikátok a legkeményebbek;
- a foszfátok 3-5 keménységűek;
- a szulfátok kis keménységűek;
- a karbonátok keménysége valamivel nagyobb a szulfátokénál (mert a karbonátion a szulfátionnál kisebb);
- a halogénvegyületek lágyak (a Cl-, Br-, I- nagy ionrádiusza miatt);
- a szerves vegyületek kis keménységűek (mivel molekularácsúak).
A keménység megadására leggyakrabban a Mohs-féle keménységi skálát alkalmazzák. Alapja az ún. kapcsolási keménység, amely azt mutatja meg, hogy melyik ásvány karcolja a másikat.